S. elhagyott mikor terhes voltam, olyan volt mint egy éber
rémálom-terror, amikor 3 hónapos terhesen ott ültem egy autóban és
mondtam, hogy nem akarok egyedüli anya lenni, mire ő mondta, hogy de az
leszel, ha én úgy döntök. És én már kitaláltam az egészet remekül, hogy
fog ez milyen jól működni. Én meg valami olyasmit éreztem hogy meghalok
vagy ez biztos nem így van, és nagyon sírtam egy autóban, ami a H. utcai
épület udvarán állt és arra jött R. és benézett egy
pillanatra az autóba, ahol én nagyon sírtam, és szégyelltem magam, akkor
aztán továbbment, nem jó érzés suhant át az arcán.
Utána, hogy akkor vetessem el a gyereket, bejött velem anyám meg a
nagynéném a klinikára, ahol ultrahang és ott láttam a gyerekem kezeit meg
lábait meg a fejét és ahogy mozgott a hasamban, ezt mind lehetett
látni, utána kint nagynéném győzködött a folyosón, hogy bár 3 hónap a
határ és épp annyi telt el, de az ő kapcsolatai révén el tudja intézni
valami orvossal de akkor most azonnal kell lépni, szerinte jobb lenne,
döntsem el, én meg hogy ez meg az, de belül tudtam hogy én nem ölöm vagy öletem meg ezt a gyereket, aki a hasamban mozog.
Utána mentünk a Bartók Béla úton anyámmal, hogy bemegyünk terhes
ruhát vagy valamit nézni egy boltba, de hívta anyut C. hogy azonnal
menjen, hol van már, erre anyu kitett a kocsiból, hogy mennie kell, és
otthagyott. Mentem az utcán, egyszer csak
hiányozni kezdett T. Felhívtam, mondtam neki, hogy képzelje, terhes vagyok. Azt mondta, ok.
