Jelenetek a hóesésből

G-vel ma kirándultunk. Hűvösvölgyből a Nagy-Hárs-hegyre. Végre hóesés. Ropogó fagy-levelek, fehérlő kő-ösvények, mindefelé a fehérbe öltözött jégerdő, ágakon sorakozó, megfagyott hópelyhekkel.

A Bátori-barlang kerek ablakából füst gomolygott elő, még a tűz illatát is érezni véltük, pedig nehéz elképzelni, hogy valaki a súlyos vasajtó mögött tanyázik a hidegben. Lehet, hogy egy új bibliát fordít, mert a Bátori László féle fordítás már elavultnak tekinthető. Talán a felebaráti szeretetet újra kellene értelmezni, felmérve a hosszútávú következményeket is.

A kilátóból hirtelen elénk tárult a tejfehér erdő-paplan, tompán fehérlő ködbe merülve, távolabb Buda parázsló fényei a sötétedő tájban.

A "fehér" szóra eddig két szinonimát találtam: tejszínű, hófehér (online szinonimaszótár), de szerintem van még a gyöngyház szín, jégfehér, falfehér, tojás-fehér, ködfehér, joghurt-fehér, villám-fehér, galamb-fehér és így tovább.

„A természetet az anyenyelveink által lefektetett irányvonalak mentén elemezzük. A jelenségek világából általunk elkülönített kategóriákat nem azért találjuk ott, mert minden megfigyelőnek a szemébe ötlenek, ellenkezőleg, a világ benyomások kaleidoszkópszerű áradataként van jelen, és elménkre – mégpedig jórészt az elménkben levő nyelv rendszerére – vár a feladat, hogy rendszerezze azt.” /Bejamin Lee Whorf/