G-vel ma kirándultunk. Hűvösvölgyből a Nagy-Hárs-hegyre. Végre
hóesés. Ropogó fagy-levelek, fehérlő kő-ösvények, mindefelé a fehérbe
öltözött jégerdő, ágakon sorakozó, megfagyott hópelyhekkel.
A
Bátori-barlang kerek ablakából füst gomolygott elő, még a tűz illatát is
érezni véltük, pedig nehéz elképzelni, hogy valaki a súlyos vasajtó
mögött tanyázik a hidegben. Lehet, hogy egy új bibliát fordít, mert a
Bátori László féle fordítás már elavultnak tekinthető. Talán a felebarát
i szeretetet újra kellene értelmezni, felmérve a hosszútávú következményeket is.
A kilátóból hirtelen elénk tárult a tejfehér erdő-paplan, tompán
fehérlő ködbe merülve, távolabb Buda parázsló fényei a sötétedő tájban.
A "fehér" szóra eddig két szinonimát találtam: tejszínű, hófehér
(online szinonimaszótár), de szerintem van még a gyöngyház szín,
jégfehér, falfehér, tojás-fehér, ködfehér, joghurt-fehér, villám-fehér,
galamb-fehér és így tovább.
„A természetet az anyenyelveink által lefektetett irányvonalak mentén
elemezzük. A jelenségek világából általunk elkülönített kategóriákat nem
azért találjuk ott, mert minden megfigyelőnek a szemébe ötlenek,
ellenkezőleg, a világ benyomások kaleidoszkópszerű áradataként van
jelen, és elménkre – mégpedig jórészt az elménkben levő nyelv
rendszerére – vár a feladat, hogy rendszerezze azt.” /Bejamin Lee Whorf/
