„Az írónak azt a célt kell maga elé tűznie, hogy erkölcsileg megjavítsa a maga korát, máskülönben csak hiú mulattatója az embereknek.”
/Honoré de Balzac/

Friday, November 15, 2013

Cseberből mederbe

Képzeljétek, van egy vödröm,
Abban tartom minden kedvem.
Ami épp kell, azt kiveszem,
Ha már nem kell, visszateszem.
Van, hogy nincsen semmi kedvem.
Vödröm üres, feneketlen.
De ha bármi kedvem támad,
Kimeríthetetlen tárlat.
Álmomban, ha megszülettem,
Mindig lett egy ilyen vödröm.
Képzeljétek, milyen lenne,
Mindenkinek külön vödre!

Friday, July 5, 2013

Jelenetek a nyárból

Meleg, sok biciklizés, forróság, nyári viharok, hűvös időszakok váltakoznak a kánikulával. Az emberek néha nevetősen, néha ingerülten szaladgálnak ebben a süppedékes, légkeveréses hangyabolyban.

Boldogság. Felszabadult, örömteli érzések. Kedves férfi, aki szeret. Barátságos és meleg, amikor jólesik, akkor hűvös közegek. Váratlan, jó vonulatok. Úgy tűnik, az elengedés jó döntés volt. Szabadság, önállóság, nagyobb tér nyílt a ragaszkodás és kötődés helyén. Gyanús, hogy az elengedés minden esetben jó döntés, bár nagyon nehéz idáig eljutni. Sokszor nem a józan ész vagy a bölcsesség, hanem sok szenvedés vezet el idáig. Az együttérzés vagy szerető kedvesség egyensúlya a belátással, toleranciával. Alkalmazkodás önmagamhoz és tér a másokhoz való alkalmazkodásra. Van egy testem és törődnöm kell vele. Van egy érző lény is, akivel szintén, a másokon kívül. Persze nem elválasztható, mégis elválaszt. Nyugalom, türelem, a másoktól tanulás és a másokra figyelés öröme. Mindenféle gondolatok színes kavalkádja, a tudat lenyugtatása.

Nem idő van, hanem különböző feladatok.

Ha lenne idő, ami önmagában létező, az igen kellemetlen volna. Az idő lehet a vég nélkül változó, örökké mulandó sodrása egy parttalan folyamnak.

Monday, March 25, 2013

Jelenetek a terhesség idejéből

S. elhagyott mikor terhes voltam, olyan volt mint egy éber rémálom-terror, amikor 3 hónapos terhesen ott ültem egy autóban és mondtam, hogy nem akarok egyedüli anya lenni, mire ő mondta, hogy de az leszel, ha én úgy döntök. És én már kitaláltam az egészet remekül, hogy fog ez milyen jól működni. Én meg valami olyasmit éreztem hogy meghalok vagy ez biztos nem így van, és nagyon sírtam egy autóban, ami a H. utcai épület udvarán állt és arra jött R. és benézett egy pillanatra az autóba, ahol én nagyon sírtam, és szégyelltem magam, akkor aztán továbbment, nem jó érzés suhant át az arcán.

Utána, hogy akkor vetessem el a gyereket, bejött velem anyám meg a nagynéném a klinikára, ahol ultrahang és ott láttam a gyerekem kezeit meg lábait meg a fejét és ahogy mozgott a hasamban, ezt mind lehetett látni, utána kint nagynéném győzködött a folyosón, hogy bár 3 hónap a határ és épp annyi telt el, de az ő kapcsolatai révén el tudja intézni valami orvossal de akkor most azonnal kell lépni, szerinte jobb lenne, döntsem el, én meg hogy ez meg az, de belül tudtam hogy én nem ölöm vagy öletem meg ezt a gyereket, aki a hasamban mozog.

Utána mentünk a Bartók Béla úton anyámmal, hogy bemegyünk terhes ruhát vagy valamit nézni egy boltba, de hívta anyut C. hogy azonnal menjen, hol van már, erre anyu kitett a kocsiból, hogy mennie kell, és otthagyott. Mentem az utcán, egyszer csak hiányozni kezdett T. Felhívtam, mondtam neki, hogy képzelje, terhes vagyok. Azt mondta, ok.

Monday, February 18, 2013

Téli móka

Kevés fény beszél ma, tél-csend, na mondd, figyelek.
Mindig vagyok, na most, na hátha. Az ostoba.
Keresem, ki ragyog. Odatartom a kezem,
koldus. Nevetek, ha elfordulsz. Feladom én,
hamarabb, nyerhetsz. Azt hiszed, hogy a vég nem lesz.

Sunday, February 17, 2013

Bajkál-tó, 2013

Játék

Köríven lépkedek puha fátyol
a hó nevetek a neved mától
takaró ha ígérsz meleget jó
de nehéz hinni hogy ez a való.

Hangulatok

Elszomorodtam. Mindenki mocskos.
Tenyeremen a szív zihál. Kényelem.
Ez a fontos? Félelem, büszkeség.
Poros isten. Fölösleges érzékenység.
Élek a porban, nyíltan nézek a szemedbe.
Belenevetsz. Gyűlölöd, aki szeret.
Kerül, amibe kerül - mondom -,
lépegetek a szűkülő horizonton.
Öngyilkosság - mondod -, szégyen.
A tél, így az elején, nem görget sarat.
Hideg méltósággal táncra invitál,
szelíden, de szorosan fogja a kezed.
Nem ereszt. Te már tudod, hogy a
télutón nyakig süppedsz majd a sárba.
Meg is fulladhatsz, veszélyben az életem.
Az életed nem az enyém. Poros hordó,
várja a szüretet. Megsimogatom a hasad.
Ilyenkor otthon vagyok, együtt veled.

Szerelem

Kivárom míg helyet helyre cserélsz.
Lassul a szív, mégis szeretni kész.
Gyere velem, nincstelen vagyok,
mint kóbor ebek vagy angyalok.

Korán van még, szertelen az éj.
Amit gyűjtesz, holnap kiönti a tél.
Kellesz nekem, akkor is, ha fáj.
Tenger mélye lelkem: enged, visszavár.

Kutyalélek

Kíváncsi vagyok, bizalommal teli, szeretem az állandó szabályokat, igénylem a szoros kapcsolatokat. Rugalmas, megbízható közösségeket tudok alkotni. Fáradhatatlan játszótárs vagyok. Az irántam való szeretetetek mélyen emberi. Képes vagyok uralkodni magamon, nem próbálom rögtön megenni, amit találok. Kitartásom, tanulókedvem és megerősítés utáni vágyam lelkes szolgáltatóvá tesz. Elfogulatlanul közelítek a beteg és korlátozott képességű emberekhez, jelentősen meg tudom könnyíteni a mindennapjaikat. Kinyitom az ajtót, a fiókokat, megnyomom a gombot, odaviszem a tárgyakat, és megpróbálok segítséget kérni vészhelyzetben. Vajon epekedő nézésem bizonyítja szellemi képességeimet? A tekintetem nem engedelmességet, hanem ajánlatot jelez, hogy kész vagyok veletek igazi érzelmi kötődést kialakítani.Tekintetemmel kitárom előttetek belsőmet. Reakcióitokból gondolataitokra és érzéseitekre vonatkozó következtetéseket vonok le. Veletek azonos értékű, lélekkel teli lény vagyok.

Jónás Tomi szomorú

Erőm elhagy lassan, únt torok,
csodájára járnak angyalok.
Kapok fehér lepel ágyat,
megköszönöm, hogyha szántak
vagy szerettek, kedvvel éltem
körülöttem míg zenéltek.
Erős iramban, ha múltam,
elestem vagy szabadultam,
festett ruhám kiterítem,
zúgnak a fák, elfeledtem
sok szeretőm fényes hangját
csak a bőrük illata jár
át meg át emlékeimen
mondják azt is: sokra vittem.
Elrejtőzött gyerek lelkem
hozzád mégis felemeltem.
Elfogadtad, örök hála,
megcsókollak utoljára.

Garabonciás

Félelmemben épp most szakítok a vággyal.
Hogy birkózzak íly szűk, idegen világgal?

Én lennék e hideg mindeneknek Napja?
Egy céltalan vándor szélfútta kalapja.
Én ezt nem akartam, dúltam, kiabáltam.
Évek lusta ütemét hordta a hátam.
Csalfa vak a remény, keseredett isten.
Megbosszulja magát a sok nevenincsen.
Néha felvidulva cukrot dob a porba.
Nevet, ha az egy a másikát tapossa.

Nekem is van, aki nem szeret csak használ.
Életemre úgy néz, mintha az egy haltál
volna, bár a halak ráncos görcsben úszva,
pikkelyeik tépik, mire ő csak únva
felnéz, s némi kényelmetlen érzés támad:
minek is hagytam el gondtalan hazámat?
Elhessenti aztán, s belenyúl a tálba,
Lelkem ifjú vérét keni a hajába.