A gépem Moszkvában szállt le, még aznap este tovább utaztam busszal Kalugába, ami a fővárostól 188 km-re fekszik délnyugatra. Moszkvában három órám volt a városnézésre, ami igen kalandosnak indult, mivel amerre csak néztem, ciril betűs szavak tömkelege hirdette az íly módon rejtjelezett információkat. Feltett szándékom volt a Vörös téren a Vaszilij Blazsennij-katedrális megtekintése. Volt nálam egy kinyomtatott térképrészlet, amin az a metró megálló volt bejelölve, ahol a buddhista centrumhoz le kell szállni, meg felszerelkeztem egy ciril-latin abc nyomtatott példányával, amit a metróban el is kezdhettem betanulni. Kora délután a moszkvai metróban kellemesen enyhe a népsűrűség, bőven volt időm és terem a megállók ciril betűs rejtelmeinek kivizsgálására. Legalább öt perces olvasási gyakorlatba telt, mire végrehajtottam egy sikeres átszállást a zöld és a barna metróvonalak között, majd végre felszínre bukkantam valahol a belvárosban. Gondoltam, beszerzek egy várostérképet egy "tourist information"-ben, de akárkit kérdeztem, senki nem beszélt angolul az amúgy igen segítőkésznek mutatkozó helyiek közül, akik széles mozdulatokkal kísért, jóízű társalgásba kezdtek orosz nyelven. Végül benyitottam egy ígéretesnek látszó épület kapuján, ahol egy portás szerű férfinak már csak a "map" és "city" szavakat ismételgettem nagy beleéléssel, amire ő a fejét ingatta kissé unottan. Végre rátaláltam az egyetlen szóra terjedelmes, közös szókincsünkből, ami őt is lázba hozta: "Kreml". Erre felderült az arca, kirohant az épületből és boldogan mutogatott egy sugárút nagyságú utca irányába. Ezt az eseményt végre biztatónak találtam és elindultam az imént megjelölt útvonalon a verőfényes napsütésben, hátamon egy megtermett katonai túrazsákkal, hasamon egy szerényebb méretű, de annál nehezebb hátitáskával, kezemben vizes palackkal, amire a süketnéma jelbeszéd egyes elemeinek alkalmazásával tettem szert. Jó félóra séta után végre feltűntek a Vörös tér izzó épületei. Gyaloglás közben nézegettem a divatosan öltözött, nagyvárosi embereket, az ismert butikokat és könyvesboltokat. Úgy döntöttem, visszafelé benézek az egyikbe, hogy a gyerkőcnek beszerezhessek egy orosz mesekönyvet és majd ne járjon úgy felnőtt fejjel, mint én, aki hieroglifákkal bíbelődik az orosz metróban. A tér impozáns méretei és vad színei ámulatba ejtettek, meg a katedrális és a tipikusan orosz arcok, melyek a turisták tengeréből minduntalan előbukkantak. A Vaszilij Blazsennij székesegyház játékos ívei és mesébe illő színei igen megvidámították a szívemet és feledtették málhásló voltomat. Lepakoltam a tövébe és egy kerítés rácsaira csimpaszkodva bámészkodtam az ember-ligetekben. A Vörös teret teljesen köbe kerítették és hivalkodó vasszerkezetekből álló lépcsősorokat húztak fel három oldalára, hogy a látogatók majd onnan csodálhassák a sötétség beállta után a tűzijátékkal tűzdelt katonai parádézást.
Nekem a felvonulás begyakorlási fázisait és a terjedelmes katonai sátrakat adatott meg megcsodálnom, valamint két daliás orosz férfit, akik félmeztelenre vetkőzve egyszer csak előrántottak két fényes kardot, majd bizonytalanul egymásnak estek a koreográfiának megfelelően. Mikor eluntam, visszasétáltam a metróhoz, immár sokkal rutinosabban követve a ciril betűs feliratokat, ami jól is jött, mert a délután előrehaladtával a tömeg veszélyes méretűre dagadt a metró díszes folyosóin. A szerelvényen az ujjaimon számoltam a megállókat, miközben a kezemben lévő, latin betűs metró-térkép feliratait próbáltam összevetni a ciril betűs fal-feliratokkal amik a megállók neveit voltak hivatva közzétenni. A művelethez időről időre előhúztam farzsebemből a ciril-latin abc-t is, ami nem kis derültség forrásává vált az unatkozó, munkából vagy iskolából hazafelé tartó moszkai polgárok számára. Egy sikeres manőverrel átszálltam a zöld vonalról a szürkére, amivel eljutottam Annino-ra, Moszkva déli részére, ahonnan a Kalugába tartó buszok indulnak. Itt megbizonyosodhattam róla, hogy a McDonald's láncolat ide is eljutott, majd megcsodálhattam a gyorséttermet körülölelő, néhol harminc emeletes paneltömböket, melyek hosszan kígyóztak a végtelenbe tartva minden irányban. Itt összefutottam több buddhistával is, persze mind oroszok voltak igen hiányos nyelvismerettel, így angol-orosz keveréknyelven folytattunk némileg kezdetleges társalgást a bizonytalan jövőbeli eseményekről. Pár óra várakozás után, mikor már orosz buddhisták kisebb tömege verődött össze, befutott pár busz is, sőt, a nemzetközi utazócsoport néhány tagjával is megismerkedhettem, akik, mint kiderült, 90%-ban németek voltak. Sötétedéskor már a buszon ültünk, ami kevesebb, mint négy óra leforgása alatt tette meg a kb. 200 km-t Kalugáig. A vidéki utakon gyakran igen lassú a haladás az úton minduntalan felbukkanó hatalmas kráterek közti szlalomozás következtében. Egy alkalommal leszorítottunk egy személyautót, aki készségesen félreállt, hogy a buszunk elhaladhasson mellette, aminek következtében az autó majdnem beleborult az árokba. Végül hajnali egy óra körül megérkeztünk a területre, egy buddhista elvonulási helyre, ami Kaluga után valamivel fekszik az Oka folyó partján.
